#7.2 - Közlemény

Sziasztok! :)
Pár hónapig hallgattam, azonban most visszatértem, köszönöm a türelmeteket!
Az oldal átalakításon megy majd át hamarosan, az olvashatóság kedvéért kisebb részekre tagolom majd a fejezeteket. Ez eltart majd 1-2 napig, talán holnap már hozzá tudok majd kezdeni.

Addig is! Wattpadra felkerült a nyolcadik fejezet, >> ezen << a linken el is olvashatjátok :) Véleményeteket, észrevételeiteket továbbra is várom itt kommentben, vagy a chatben, illetve Wattpadon is.
Még egy kis kitartást, pár hét, és nyáriszünet, én is gyakrabban jelentkezek majd! :)

Addig is kellemes olvasást, és sok szerencsét az évvégi hajrához! Chantal~

7# Together we'll never fall

A

levegő hideg volt és nyirkos. Aphra léptei egyre gyorsabbá váltak a végtelen sötétségben, fogalma sem volt róla, mi az, ami egyre tovább és tovább hajszolja a semmibe. Hirtelen halvány fény pislákolt előtte, ám a forrását nem látta, maga mögül pedig léptek hangjaira lett figyelmes. Ijedten pillantott hátra, és a látványtól még inkább elkapta az érzés, hogy nem kellene megállnia. Reylik és Emery közeledtek felé, sokkal nagyobbak voltak, mint ő, arcukon pedig ugyan olyan, lenéző, gúnyos vigyor húzódott.

- Hová futsz, Benks? - kacagott fel lány, a Reylik pedig természetesen rákontrázott.

- Csak nem berezeltél, te kis szerencsétlen?

Aphra azonban csak a válla fölött pillantott át rájuk, meg sem állt, ám pont mikor előre fordult volna, beleütközött valakibe. Nyekkenve kapta a tekintetét a nála jóval magasabb Elysiára, aki erősen megfogta a vállait.

- Nem vagy ide való, takarodj haza! - vicsorgott az arcába a lány, ijedtében rúgkapálni kezdett a sötétben, mire az alak egy szempillantás alatt eltűnt, jobban mondva mögé került, és szinte vezette tovább a szintén Aphrát hajszoló Emeryt és Reyliket. A lány immár futott, és bár rájött, hogy álmodik, semmi kedve sem volt átélni még így se, ahogy Elysia péppé veri.

Érintést érzett a csuklóján, majd valami nagy erővel maga felé rántotta. Jonathan Rephlix komor tekintettel vizslatta, miközben nem kímélve a lányt, magasra emelte a kezét, hogy semmiképp se menekülhessen.

- Többet vártam magától - morogta halkan, csalódottan, a szorítása pedig egyre inkább erősödött - Nem így terveztem ezt, Benks - Aphra kétségbeesve próbálta kiszabadítani a kezét, ugyanis a trió már vészesen közel járt, ám a kormányzó nem engedett szorításából.

Halálfélelemmel pillantott oldalra, hol jár Elysia és a másik kettő, ám helyettük csak valamivel arrébb, Ryker állt, látszólag teljesen hidegen hagyták a történések.

- Százados! Segítsen! - kiáltott oda a lány, ám a férfi csak lassan közelebb sétált, hogy ne kelljen felemelnie a hangját.

- Nagyot csalódtam magában - mondta, alakja pedig megremegett, majd beleveszett a sötétségbe.

Aphra számára nem maradt más választás, olyan erőset rúgott a kormányzó lábába, amilyet csak tudott, mire a férfi elengedte őt, ám meg sem mozdult, sziklaszilárdan állt ott, ahol volt, csak a kezét engedte le. Tekintete továbbra is hideg fényben csillogott, harag vagy fájdalom nélkül. A lány futásnak eredt, nem tudta, hova és merre tart, csak abban volt biztos, hogy fel akar végre ébredni.

A kép kezdett kitisztulni, és az istálló körvonalazódott előtte. Talán sikerült elterelnie a gondolatait, befolyásolva ezzel az álmát? Lehetséges, csinált már ilyet. A palakövekre lépve azonban elbizonytalanodott. A vörös sárkány bokszának ajtaja tárva nyitva állt, a nyergest lángok marták, a padlót pedig korom és vér elegye borította. Aphra remegő lábakkal lépett közelebb. Nem. Az nem lehet, hogy ő tette. Nem lenne rá képes…

A háttérből recsegés, majd morgás. A lány ijedten fordult meg, és nem is sejtette, hogy amit látni fog, sosem felejt majd el.

A vörös sárkány ott állt mögötte, nagyobb volt, mint amilyenre emlékezett, szemei fehér fénnyel égtek, miközben lassan közelebb lépdelt. Lábai sötétlő vérfoltokat hagytak maga után, és halk sziszegéssel közelített fejével, ahogy kiegyenesítette görbe nyakát. Látszólag teljesen magánkívül volt, a félelem minden nyoma eltűnt róla, csak őrjöngő düh sugárzott belőle.

- Hé, kislány… - suttogott elcsukló hangon Aphra - Nem teheted ezt… Én a… A barátod vagyok.

Ám ahogy a szavak végére ért, a sárkány mélyről jövő hangon felüvöltött, elrugaszkodott, karmai pedig pillanatokon belül átszúrták a lány testét…

Aphra szemei azonnal kipattantak, mozdulni azonban mégsem mert, ugyanis még mindig erős nyomást érzett. Hosszú másodpercekig a lélegzetét is visszatartotta, félt, hogy amint megemelkedik a mellkasa, a sárkány karmai hasító fájdalomként cikáznak végig a testében… Aztán persze tudatosult benne, hogy álmodott, még akkor is, ha a vége már olyannyira valóságos volt… Mégis, volt benne valami, ami szinte már elhitette vele, hogy az rémtörténetbe illő események valóban megtörténtek.

Végül óvatosan felült, és az ablak felé fordult. Az ég már sötét- és világoskék átmenetekben pompázott, valószínűleg ébresztő előtt nem sokkal járt az idő. A félhomályban feketén kirajzolódó, szomszédos ágy felé pillantott, ahol Amy még javában aludt. Kettejük közül, még Aphra szinte éjfélig nyúló, istállóba tett kiruccanásai ellenére is a kedvtelen szőkeség volt az, aki később feküdt le. Rendszerint a könyvei egyikét bújta, bár ez nem volt meglepő, mindig a legváratlanabb helyeken kapta elő őket, szinte már elvárható volt tőle, hogy lefekvés előtt is olvasson.

Az ébresztő után szokás szerint pillanatok alatt felöltöztek, és vigyázban, még kabát nélkül kiálltak a folyosóra a szobájuk elé. Rendszerint Ryker százados tartotta a reggeli, futás előtti szemlét, ám néha tiszteletét tette mellette az egyik ezredes is, akinek mindig volt némi keresetlen szava mindenkihez. Legtöbbször szerencsétlen Amyt pécézte ki magának, aki bár igyekezett teljese tisztelettel viseltetni irányában - tehát mellőzte a „Ja” és „Aha” szavakat -, szokatlan jellemvonásaitól nem igen tudott megszabadulni, és átlagos hanglejtését, melyet Aphra már kitapasztalt, sokan flegmaságnak vélték.

A futás már meg sem kottyant számára, mint az első pár héten, most azonban újabb kihívással találta szembe magát. Bár a nadrághoz, amit viselniük kellett, járt egy belső, melegebb bélés, senki se figyelmeztette őket, hogy mától talán szükségük is lesz rá. Nexur mediterrán éghajlatú ország volt, de télen ide is elért a hűvös idő, bár a hőmérséklet csak ritkán kúszott nulla foka alá. Mindenestre, a tavaszi-őszi húsz-huszonöt fokokhoz képest ez most szokatlan és gyors váltás volt.

Az istálló, azonban mint mindig, most is megváltás volt számukra. Odabent mindig jó pár fokkal melegebb volt a sárkányok miatt, úgyhogy már csak a hőmérsékletváltozás miatt is jó érzéssel lépett be az épületbe. Arról nem is beszélve, hogy mióta múlthéten elkezdődtek a légi edzések, minden nap tele volt izgalommal. Aphra egy sziklaugró, Tezoth nyergében tanulta meg az alapvető mozdulatokat és parancsokat a levegőben, és bár a kék hím kiváló társaságnak bizonyult, titkon mégis sokszor elképzelte, hogy a nagy vörös hátán ül.

Tezoth nem volt kistermetű a többi fajtársához képest sem, de valósággal eltörpült Raziel mellett. A magasságát tekintve, hosszú nyaka egyértelmű előnyt szerzett neki, ám Emery kis kedvencének méretei egyedülállóak voltak még a században is. Vagy, ahogy Amy fogalmazott, „Ez akkor, mint egy ház”. Ryker százados az első napon azon gondolkozott, beférnek-e egyáltalán a vállai a bejárati ajtón, és bár centiken múlott, de sikerült beterelni a bokszba is. Ráadásul mindenki kíváncsian várta, hogy az alig százötvenöt centiméter magas lány hogy pattan fel a hátára gyorsan, mert legalább kétszer-háromszor olyan magas volt, mint ő. Látszott, hogy megszokott páros voltak: míg Raziel oldalra hajtotta a fejét, a lány a kezeivel megkapaszkodott a hevederben oldalt, a lábával fellépett a sárkány kemény kosszarvára, majd egy nagyobb lendülettel felhúzta magát a nyeregbe. Raziel egyébként egy nyugodt természetű, bár néha kicsit makrancos fekete sárkány hím volt, Emery elmondása szerint pedig halálos fegyverként funkcionált harcközben. A fajtából adódóan, rendkívül kemény, fekete pikkelyein kívül vörös szemei is elég ijesztő hatást kölcsönöztek neki.

És persze ott volt Elysia és Jäger. Az ő sárkánya sem sziklaugró, hanem egy sokkal ritkább, és valamivel kisebb faj, egy büszke viharvadász volt. Az alacsonyabb marmagasság azonban egy percre sem tévesztett meg senkit: Jäger halálos ellenfélnek bizonyulnak bárkivel szemben. Elysia viharok idején mindig jól beöltözve ült fel a nyeregbe, és látszólag öngyilkosságot elkövetve repült bele a felhőkbe. A viharvadászok a villámokat felhasználva áramot raktároztak el a testükben, amit később, még néhány hétig képesek voltak kiereszteni, akár a szájukon keresztül is, vagy erőteret képezve maguk köré. Jäger a többi viharvadásztól némileg nagyobb volt, és bár ránézésre is élénktermészetű hímnek bizonyult, Elysia mellett mindig nagyon összeszedett és engedelmes volt.

Aphra hajlamos volt ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal terhelni magát, és erre csak akkor jött rá, mikor már épp a nyeregtől szabadította meg Tezothot, aki elégedetten fellélegzett, mikor a könnyű bőrszerszám lecsúszott a hátáról.

- És ez biztos? - hallotta meg az egyik rajtag hangját, de a párbeszédre még nem is figyelt fel. Csak a neve említésekor kapta fel a fejét.

- Teljesen. Benks lesz az, semmi kétség - válaszolt egy másik, idősebb férfihang.

- Ki más? Senkinek se lenne szüksége protekcióra, csak neki. Pedig úgy hallottam, nem is gazdag a családja.

- Attól még lehet összekuporgatott pénzük. Talán mindig is erre tartogatták.

- Tudták, hogy semmi se lesz a lányukból egy kis mellékes nélkül - nevetett halkan, gonosz hangon a fiú, ám mikor Aphra összevont szemöldökkel kipillantott a bokszból, elhallgattak. Persze nyilván nem az ijedtségtől, de ez most mindegy is. Az idősebb oldalba vágta társát, majd gúnyos kuncogással kisétáltak.

Aphra fújtatott egyet, és behúzta maga mögött a boksz ajtaját, tekintetével pedig Amyt kereste, helyette viszont Elysiát pillantotta meg, aki nem messze tőle, Jäger fejét simogatva, szúrós tekintettel figyelte. A lány nagyot nyelt, és egy darabig még állta a tekintetét, majd mikor a szakaszvezetője szigorított amúgy is könyörtelen tekintetén, inkább csak tovább állt, kerülve a konfliktust.

****

Az éj hamar leszállt, nagyjából kilenc óra lehetett, amikor Aphra úgy döntött, hogy ideje lesz elindulni az istállóba. A századost mindig hamarabb találta ott, most pedig úgy döntött, inkább ő akar előbb leérni. Óvatosan kilesett a szobájuk ajtaján, majd még hátrapillantott Amyre, aki épp valami finom bőrkötéses, eddig nála nem látott könyvet olvasott. Falta az irodalmat, ezt nagyra becsülte benne.

Mikor megbizonyosodott róla, hogy odakint tiszta a terep, gyorsan végigosont a folyosón, és olyan nagy ívben elkerülte a társalgót - ahol most hangos beszélgetés és nevetés közepette kártyáztak és iszogattak a katonatársai -, ahogy csak tudta. Odakint sötét volt, csak a petróleumlámpákban izzó sárgás lángok világították meg az utat. Hűvös volt az idő, viszont ez a kis hideg még jól is esett neki, mielőtt belépett volna a meleg istállóba. Az ajtó hangjára több sárkány is mocorogni kezdett, némelyik fel is szisszent vagy horkantott a sötétben. Aphra kitapogatta a bejárat melletti állványról az egyik kisebb, hordozható lámpást, majd meggyújtotta azt.

El kellene végre már nevezni - mosolyodott el, ahogy elindult az istálló folyosóján, és még megállt Tezoth bokszánál, hogy a rácson át megsimogathassa a fejét. Hirtelen nyílt az ajtó, Aphra pedig azonnal elfordította a lámpa kapcsolóját, a láng pedig másodpercek alatt elhalt a burában.

- Csak én vagyok - a százados hangja, mint mindig, most is nyugodt és kedves volt, talán még jobban, mint általában. A lány hangosan fellélegzett, majd megkönnyebbülve gyújtotta meg újra a lámpást.

- Jó estét százados - tisztelgett, ám Ryker csak halvány mosollyal az arcán elsétált mellette.

- Mondtam már, hogy ilyenkor mellőzheti a formalitásokat - mondta halkan, miközben a vörös bokszához sétált. Odaérve elővett egy noteszt és egy tollat - Tizenkettedik alkalom - jegyezte fel magának gyorsan a százados, majd felnézett, hogy szemügyre vegye a sárkányt, mikor Aphra mellé lépett a lámpással - Megint szedett fel magára pár kilót - írta még fel, majd arrébb lépett, hogy teret adjon a lánynak - Lépjen be.

- Igenis - mosolyodott el a szólított, és még vetett egy utolsó pillantást a sárkányra az üvegen át, ami jó ideje tiszta volt már. A nőstény most is a sarokban ült, ám már nem félt, inkább csak tartotta a távolságot. Az utóbbi két alkalommal Aphra már nem is hozott magával halat, anélkül is bebocsájtást nyert a bokszba.

Mély levegőt vett, hogy rendezze a szívverését. Bár már nem félt tőle, az izgalom még minden alkalommal átjárta, mikor a bokszba lépett. Most pedig, még a hajnalban látott álma is nyugtalanította. Egy pillanatra még bevillant elé, ahogy a nőstény rásziszeg, ám a százados várakozó tekintetére megemberelte magát, és határozottan, de higgadtan kitárta az ajtót.

- Ezúttal is nyugodtan fogadja a közeledést - lépett közelebb hangosan jegyzetelve Ryker. Aphra közeleségét már megszokta a sárkány, most azon dolgoztak, hogy más emberek társasága se feszélyezze.

- Szia, kislány - köszöntette mosolyogva az állatot a lány, miközben lassan araszolt felé. Minden figyelnie kellett, hogy ne érezze sarokba szorítva magát. A sárkány halkan felhorkantott, de nem mutatta jelét annak, hogy ma különösebben igényelni a fizikai kontaktust - Na, ne csináld már. Egésznap arra vártam, hogy bejöhessek hozzád - beszélt hozzá tovább, ám szavai süket fülekre találtak, a sárkány csak kedvtelenül morranva fentebb emelte a fejét. Aphra halkan felnevetett - Akkor is megsimogatlak - mondta eltántoríthatatlanul, és óvatosan végigsimított a nőstény puha bőrén, miközben jól szemügyre vette közelebbről is - A dudorok nagy része eltűnt, már csak pár van itt a nyakánál meg a vállánál - szólt hátra a századosnak, akik buzgón le is írt mindent. A sárkány eközben mégiscsak közelebb dugta a fejét, aztán még meg is bökte a lány oldalát, lehetséges nassolnivaló után kutatva, ám mikor rájött, hogy ezúttal sem hozott semmit, csalódottan fújtatással a helyiségben tartózkodó másik ember - Ryker felé fordult.

- Rám hiába nézel - mosolygott rá a férfi, majd eltette kabátja belső zsebébe a noteszét, és kinyújtott kézzel, lassan közelebb lépett, hátha a sárkány közeledik felé, az viszont rövid szaglászás után ásított egyet, és visszafordult a lányhoz.

- Mindkettőnkben megbízik - simogatta meg a nyakát újra Aphra, aztán bátorságot gyűjtött, és át is ölelte. Hallotta, ahogy a hirtelen érintéstől a sárkány lélegzete egy pillanatra megakad, és hátrébb is akart volna húzódni, ám a nyakán csimpaszkodó lány olyannyira meglepte, hogy inkább nem mozdult, csak halkan felszisszent.

- A kérdés az, hogy mennyire.

- Mire gondol? - pillantott oldalra még mindig a nőstény nyakát ölelve az ezredesre, aki ravasz mosollyal figyelte a párost.

- Megpróbálod felszerszámozni? - a kérdés váratlanul érte Aphrát, akinek először elkerekedtek a szemei, majd eltátotta a száját.

- Micsoda?

- Jól hallotta.

- De… Ez most komoly? - kérdezett vissza még egyszer a lány, a férfi azonban csak mosolyogva felvonta a szemöldökét, nem akarta ismételni magát.

- Hozom a kantárt és a nyerget - fordult is sarkon Ryker, Aphra pedig tétován nézett fel a sárkányra. Izgatott volt az új kihívás miatt, azonban némi félelem is volt benne. Valószínűleg soha, senki sem ült még a hátán, és most lesz rajta először szerszám. Vagy talán a múltban megpróbálták felnyergelni, de arról is rossz emlékei vannak.

Már épp fel akarta tenni a kérdést, hogy nem lenne-e ez még túl korai, ám a százados olyan természetességgel lépte át a boksz ajtaját, hogy sárkánynak ideje sem volt megijedni vagy meglepődni, Aphra legnagyobb meglepetésére nyugodt maradt.

Ez igen - ismerte el magában a férfi hozzáértését, aki óvatosan letette a falhoz a szerszámokat, majd a lányra pillantott a kantárral és a zablával a kezében. Aphra mély levegőt vett, végül elvette a szerszámokat, és óvatosan a sárkány felé nyújtotta azokat, hogy először megszagolhassa.

- Tudtommal már volt rajta szerszám - lépett kicsit közelebb a férfi, mire a sárkány felszisszent, úgyhogy a százados inkább visszaállt a falhoz - A biztonság kedvéért azért óvatosan tedd rá, először a szíjakkal próbálkozz, és csak utána a zablával - adta ki a további utasításokat, miközben kissé feszülten figyelte, hogy közbe kell-e lépnie.

Aphra mély levegőt vett, és mielőtt még a sárkány érdeklődését vesztette volna, az oldalához lépett, és lassan, óvatos bekapcsolta a szíjat az állat szarvainak tövénél, a tarkójánál, aki ezt csak halk szuszogással reagálta le. A lány bíztatásként megsimogatta hatalmas fejét, majd a többi szíj is a helyére került.

Várt egy-két percet, majd a szájához közelítette a zablát, ugyanis ha hozzá lett már szokatva a kantárhoz, akkor egyből tudni fogja, mit kell tennie. Eleinte nem értette egyébként, hogy miért is van zabla a sárkányok szájában. Az alap funkcióját tudta, de mivel az ő bőrük sokkal keményebb, nem volt benne biztos, hogy egyáltalán megérzik-e a szárak meghúzásakor keltett nyomást. A kiképzésen persze megtudta, hogy a sárkányok páncélként szolgáló bőre csak nagyon kevés helyen érzékeny, a szájuk az egyik ilyen pont.

A nőstény némi habozás után, lassan kinyitotta a száját, Aphra pedig egy pillanatra elbizonytalanodott, ugyanis így az ujjai végzetesen közel kerültek a tűhegyes, oldalt recés fogakhoz, ám a következő pillanatban már gondolkozás nélkül tette a dolgát. A sárkány először megpróbálta a nyelvével eltolni a fém rudacskát, ám a lány halk nyugtatására megkegyelmezett neki.

- Ne hagyj neki időt, hogy gondolkozzon - korrigált egyből a százados halkan, mikor Aphra mosolyogva hátranézett - A nyerget általában nehezebb felrakni.

Perceken belül minden alapfelszerelés felkerült a sárkányra, akin bár látszott, hogy kényelmetlenül érzi még magát miatta, nem kifejezetten zavarja, hogy felszerszámozták. A lány sírni tudott volna örömében, de a százados jelenlétében esze ágában sem volt a - szokásosnál több - gyengeséget mutatni.

- Megpróbálhatnál rá felülni - szólalt meg váratlanul Ryker, és közelebb is lépett. Aphra kíváncsian pillantott rá hátra.

- Nem lesz ez hirtelen… gyors?

- Nem. Ha szerszám már volt rajta, az lehet az egyetlen szokatlan dolog számára, hogy legalább egy éve nem tették rá újra. Fogd meg a kengyelt és helyezd rá a súlypontod, ha kimozdul, vagy rá morran, akkor korai.

A lány sóhajtva tette, amire kérték, ha rajta múlt volna, még várt volna pár napot, de a százados nyilván tudja, mit csinál. Mellesleg, egyre sürgetőbb a helyzet, a háború előtti feszült hónapokban járnak, eléggé indokolt a sietség. Végigsimított a sárkány oldalán, majd mindkét kezével lassan ránehezedett a kengyelre. Az állat azonnal oda fordult, ám nem lépett félre, látszólag csak nem értette, hogy mi is történik.

- Ugye bízol bennem? - pillantott rá sokatmondóan a lány, a sárkány pedig nem vette le róla a szemét, és kissé feszülten figyelte, ahogy Aphra lassan felkapaszkodik a hátára. Amint leült a nyeregbe, vörös barátja lépett párat előre, miközben végig őt nézte, majd egyhelyben forogva próbálta értelmezni a helyzetet. Valószínűleg most először ültek a hátán, és meglepően jól tűrte ezt - Hé, hé, nyugi - nevetett fel halkan Aphra, és óvatosan meghúzta a szárat, a sárkány pedig amint nyomást érzett a szája sarkában, sértett morgással megtorpant.

- És még kételkedett benne, hogy nem haladunk-e túl gyorsan - lépett melléjük Ryker, Aphra pedig széles mosollyal válaszolt erre. Hosszú hetek után, most először érezte azt, hogy sikert ért el valamiben.

****

Már közeledett a hajnal, a sötétlő eget pedig halványan kékre festette valami földön túli fény, mikor a laktanya ajtaja halk nyikorgással kitárult.

Aphra óvatosan lesett ki a nyíláson, és ahogy sóhajtott egyet megkönnyebbülésében, látta, ahogy a meleg levegő az ég felé száll. Összébb húzta magán a kabátján, miután becsukta maga mögött a szárnyas faajtót, még az istálló felé sétálva felvette a gyakorlósisakot, ami olyan volt, akár a lovasság kobakja. Magabiztosan lépett be az épületbe, ahol már haloványan égett egy petróleumlámpa.

Az előző két éjszaka kivitték először csak az istálló folyosójára a sárkányt, majd az épület takarásában lévő kis gyakorlópályára. Nem csináltak semmi, csak hagyták, hogy szaglásszon, és körbenézzen, egyelőre még láncon, ami az istálló mellett volt rögzítve, mélyen a földben. Eredetileg állatorvosi vizsgálatok alkalmával használták idegesebb sárkányokon, de most is kiválóan helyt állt.

A ma azonban hajnali időpontot beszéltek meg, ugyanis ez a nap más volt, mint a többi. Ma volt a Nagy Nap, amikor is először próbálnak meg repülni vele, és ezt inkább a hajnali félhomályban tették meg, mintsem a teljesen sötétségben.

- Felszerszámoztam, siess, odakint várlak Tezothal - utasította sietve a férfi, majd gyors léptekkel eltűnt az istálló elejében uralkodó sötétségben, csak az ajtó hangja árulkodott róla, hogy valóban kiment. Aphra megszeppenve nézte pár másodpercig a sárkányát. A nőstény valóban ott állt teljes menetfelszerelésben, és kíváncsian dugta ki a fejét a félig nyitva hagyott bokszajtón. Nem habozott tovább, kitárta az teljesen, és határozottan megfogta a kantárszárat, hogy elinduljon az ajtó felé vele.

Kopogott, hogy megbizonyosodjon róla, nem épp rosszkor lépnek ki az épületből, ám az ajtó kinyílt, így mély levegőt véve lépte át a küszöböt a nősténnyel az oldalán. A százados futólépésben indult el az egyik mellékúton, a lány pedig gondolkodás nélkül követte, nyomában a sárkánnyal.

Elég sokáig, talán tizenöt, húsz percig tartották is ezt a tempót, majd mikor már elég mélyen bent jártak a laktanya melletti erdei autóúton, lassították, és pár pillanatra meg is álltak pihenni.

- Gondolkoztál már a nevén? - egyenesedett fel a férfi, miután rendezte a légzését, és övére lecsatolta a kulacsát, majd illedelmesen a lány felé nyújtotta. Aphra hálásan el is fogadta azt, majd miután ivott, visszaadta a férfinek.

- Igen. Serpeidának akarom hívni.

- Serpeida? Honnan van ez a név? - kérdezte meglepetten a százados, miközben gyors sétatempóban újra elindult.

- Sokat gondolkoztam rajta, aztán találtam egy tulmai szótárat. Tudja, a keleti sivatag őslakosai.

- Hm - helyeselt a férfi, jelezvén, hogy tudja, miről is van szó.

- Tulmánul „csillaghullást” jelent - mosolyodott el a lány, a százados pedig nem mondott semmit, csak elismerően bólintott. Ez igen.

Még nagyjából tizenöt percen át gyalogoltak, mire az erdő ritkulni kezdett, és egy fennsíkon találták magukat. Aphra szíve a torkában dobogott. Komolyan egy szirtről kell elrugaszkodni a sárkánnyal?

Ryker százados valószínűleg észrevehette a kételyt az arcán, mert a vállára tette a kezét.

- Pontosan azért hoztam magammal én is Tezothot, hogy ha baj lenne, tudjak segíteni - mondta elszántan, majd felült a sziklaugró hátára, és finoman megrúgva annak oldalát, alacsonyan továbbsiklottak a peremhez.

Aphra nyelt egy nagyot, majd felkapaszkodott a sárkány nyergében, és elrendezte a kezében a szárat.

- Ez most nagyvízválasztó lesz, Serpeida, érted? - kérdezte már csak azért is, hogy a sárkány szokja a nevét, és jelzésképpen megsimogatta a nyakát. Az elmúlt pár éjszaka megértették vele, melyik mozdulat mit jelent, a nőstény pedig kiváló tanítványnak bizonyult. Azért a jutalmazás is nagy szerepet játszhatott ebben, amint megérezte a hal szagát, egyből tudta, mit várnak tőle. Ettől függetlenül Aphra még nem mert elsiklani a talaj felett a sárkánnyal, így csak ügetve indultak a százados után.

- Lehet, hogy eleinte ő is félni fog, de te csak kitartóan kényszerítsd rá, hogy elrugaszkodjon. Ha nem is egyből, de pillanatokon belül szárnyra fog kapni. A fiókáknak is megy, neki is fog - adta ki az utasítást Ryker, és hátrébblépett Tezothal, hogy a zöldfülűeknek legyen elég helye elrugaszkodni.

- Rendben Serpeida - szorította meg a kantárszárat idegesen a kezében a lány - Menjünk - mondta hangosabban és valamivel határozottabban is, ám mikor a sarkával megpöccintette a sárkány oldalát, bár előre lépett, a peremen mégis megállt, és behúzott nyakkal nézett le a mélységbe.

- Folytasd.

- Serpeida, fel! - húzta hátra a szárat, hogy a nőstény kiegyenesítse a nyakát, és a nyeregben is hátrébb dőlt, hogy ne a mélységet bámulja, inkább a horizontot. Tett egy lépést előre, majd hátrálni akart, de a lány ügyesen korrigálta ezt, ám elrugaszkodni még mindig nem sikerült. Tett egy kört sétálva vele hátrébb, majd újra ráfordult a szirtre, ám a szélén minden alkalommal megtorpantak. Még Ryker is tett egy kört a levegőben, hátha Serpeida magától kedvet kap, eredménytelenül.

- Lelökni azért nem akarom - morgott a százados, mikor már meg lehetőséget nem is nagyon látott.

- Talán korai neki - sóhajtott a lány lemondóan, és már épp meg akart fordulni, amikor mögöttük a fák közül egy vadkakas hangos kukorékolása miatt a sárkány egész teste megrázkódott, majd ijedten levetette magát a szirtről.

- BENKS!

Aphra rémülten felsikoltott, és kétségbeesésében a szárat rángatta, miközben Serpeida teljes rendezetlenséggel, ide-oda csapkodott a szárnyaival zuhanás közben. A lány előtt lepergett minden, amit a repülésről tanult, ám lévén, hogy képzett sárkányon lovagolt eddig, senki se készítette fel erre a helyzetre.

- Benks, ugorjon ki a nyeregből! - hallotta maga mögött a férfi kiáltását, aki bizonyára zuhanórepülésben utána is eredt Tezothal, ám túlságosan is lekötötte a probléma megoldása ahhoz, hogy ezt ellenőrizze is.

- Nem! - kiáltott fel elszántan, és hirtelen ötlettől vezérelve maga felé kezdte húzni a szárakat, ennek hatására a sárkány felkapta a fejét, és ahogy a teste egyenesbe jött, egyszerre csapott egyet mindkét szárnyával. Habár szinte észrevehetetlenül, de lassultak, és ez Serpeidának is feltűnt, úgyhogy buzgón csapkodni kezdett. Aphra megkönnyebbülve mély levegőt vett, érezte, hogy ismét nála az irányítás, és rövid ereszkedés után sikerült egyvonalban haladniuk előre a levegőben. Egy légáramlat a sárkány szárnya alá csapott, aki ezt ösztönösen kihasználva fentebb siklott vele, majd vitorlázásba kezdett.

Ryker és Tezoth felettük hasítottak el, és jóval arrébb fordultak vissza feléjük, hogy kellőképp lelassuljanak ők is. A sziklaugró felfeküdt az áramlat, amire Serpeida is, és hamarosan már egymás mellett vitorláztak. Aphra feszülten ült a nyeregben, majd mikor megpillantotta a félhomályban a melléjük sikló százados megkönnyebbült arckifejezését, kénytelen volt elnevetnie magát örömében.

- Megcsinálta - kiáltott oda neki a férfi, a lány pedig lehunyt szemmel simogatta meg a sárkánya nyakát.

Milyen naiv vagyok - gondolta - Attól, még, hogy nem látom elhomályosodni a horizontot, még érzem a könnyeket az arcomon.

****

Alábecsülni, hogy mi jön még ezután - sóhajtott magában a lány csüggedten, ahogy közeledtek az istálló felé a századossal az oldalán - Na, ez volt a valódi naivitás.

Ugyanis, nem volt elég kicsempészni, és meglovagolni a sárkányt: visszacsempészni, mikor a többiek már elindulnak ugyan azon az útvonalon futni - ehhez azért kellett bátorság. Fel is merült benne, hogy talán a százados nem is gondolta ezt át eléggé, ám mikor felvetette, Ryker ügyesen le is szerelte.

- Ugyan, majd meglátja, hogy akkor már teljesen mindegy lesz, látnak-e minket vagy sem, mikor visszaérünk.

Azt hitte arra gondol, hogy már nyert ügyük lesz, hisz sikerült, meglovagolta, ám… El is felejtette, hogy valakitől bizony engedélyt kell majd kérni a sárkánycserére. Ez a valaki pedig nem akárki volt: maga Jonathan Rephlix.

Ezt a nyomasztó gondolatot egyelőre azonban elfelejthette. Viszonylag gyorsan sétáltak a földúton, ám Serpeidát majdhogynem vonszolni kellett: biztosan elfáradt, de az is egyértelmű volt, hogy jó adag lustaság is szorult belé, és semmi kedve se volt többet gyalogolni.

Ráadásul, ha ez nem lett volna elég, ő is fáradt van, a százada pedig épp most fordult rá kocogva a földútra. Aphra egy pillanatra megtorpant.

Ó jaj - ütött belé egyből a felismerés, ahogy meglátta Elysiát az első sorban. Bár még messzebb voltak, már így is érezte a villámokat, amiket felé szór a szakaszvezetője. Hisz ha nincs a helyén reggel, elsőként őt kérik számon. Közelebb érve, valószínűleg csak az akadályozta meg Elysiát abban, hogy rávesse magát idegességében a lányra, hogy Ryker komor tekintettel útját állta. Ezért, illetve a futást vezénylő ezredes szúrós tekintetére nem hajtotta végre a pár másodperc alatt is gondosan megtervezett magánakciót.

Miután túlérte a szemmel verést, a többiek reakciója sem volt sokkal biztatóbb. A többiek hasonló tekintettel mérték őket végig, a borotvált hajú lánytól eltérően azonban távolságot tartva az út szélére húzódtak. Kivéve persze Amyt, aki elégedetten konstatálta, hogy egyedül maradt az út közepén kocogva, bár ennek jelet természetesen nem adott.

Az istállóban is kaptak hasonló pillantásokat - a veteránok már a századost se kímélték -, ám senki se szólt egy szót sem. Ryker rendbe tette Tezothot, majd bevárta a lányt is, és szintén néma csendben kisétáltak az istállóból.

A hangulatra nem igazán voltak szavak, olyan volt a légkör körülöttük, mint akik személyesen sétálnak el a kivégzésük színhelyére. Aphra hálás volt, nem is tudta szavakba önteni, vagy kimutatni mennyire. Vadidegenként került a százados alá, és mégis, a férfi olyannyira megbízik benne, hogy kockára teszi érte a munkáját - és talán az életét. Hisz nem volt titok: Nexurban legális volt az azonnali kivégzés is.

A vezetőségi folyosóra lépve még erősebb fenyegetettség tört rájuk.            Síri csend volt, ám tudták, szinte érezték, hogy minden ajtó mögött serény munka folyik. Ryker nem lassított, célirányosan a legutolsó ajtó felé sétált, majd megállt és előtte, és hátrapillantott a lányra, mintegy ellenőrzésként, hogy valóban készen áll rá.

Bekopogott, az követően pedig bátran be is lépett, Aphra ezen meg is lepődött, ám miután is átlépte a küszöböt, megértette a magabiztosságot. Odabent még csak egy előszoba fogadta őket, egy titkárnővel. Aphra szemében felismerés csillant. Vékony volt, óvatos, és az egyenruhás katonák láttán kicsit összerezzent, annak ellenére is, hogy talán már évek óta itt dolgozik. Felismerte. Olyan volt, mint ő, mikor az első nap idekerült. Bár a haja barna volt, a szeme pedig kék, és szemüveget hordott, tisztán látta a mozgásán is, hogy törékeny alkat.

- Segíthetek? - állt fel tisztelgésképpen egyből, majd kilépett az asztal mögül.

- A kormányzóúrral szeretnénk beszélni - szögezte le komolyan a férfi, mire a titkárnő gyorsabban akart felelni, minthogy kigondolta volna a válaszát.

- Ah… Elnézést, de a kormányzóúr ma nem tartózkodik az irodában, esetleg hagyhatnak neki…

- Csak nem a kedvenc századosom az? - nyílt ki hirtelen az ajtó, Jonathan Rephlix pedig olyan vehemenciával lépett ki rajta, hogy Aphrának kedve lett volna nyúlmódjára kifutni a szobából, ám csak hátrébb lépett ijedten, a titkárnővel egyetemben.

- Aaa… Igen… Khm, Kormányzóúr, sajnáljuk, igazán nem akartuk megzavarni - Aphra még sohasem látta ilyennek Rykert. A férfi mindig összeszedetten, bátran beszélt, ám most mintha neki is inába szállt volna a bátorsága.

- Ugyan már, ne nevettessen, rég nem járt itt - ragadta a férfi vállát, és szinte eltolta az irodája irányába, majd derűs arccal a lány felé fordult, aki egyből haptákba vágta magát.

- Kormányzóúr! - húzta ki magát Aphra tisztelgés közben, és igyekezett minél komolyabb kifejezést ölteni magára, hogy leplezhesse félelmét és zavarát, ám Rephlix arcára tekintettel, ez valószínűleg nem sikerült.

- Hagyjuk már a formalitást, kerüljön bentebb - csúszott a férfi keze a lány hátára, és maga előtt betolta őt is a küszöbön. Miután becsukta maga után az ajtót, hosszú léptekkel az asztalához sétált, és leült mögé, miközben megigazította mélyzöld öltönyét - No és mi szél hozta Nexur kitűntetett századosát és a kedves hölgyet szerény irodámba? - kérdezte széles, és persze hófehér mosollyal a férfi, Aphra pedig zavartan körbenézett. Szerény iroda? Csak ez a pár négyzetméteres helyiség drágábban lett kialakítva, mint az ő házuk összesen.

A csendre figyelt fel. A százados tekintete komoran elidőzött az asztalon nyugvó díszes, szélein aranyozott porceláncsészén.

- Kávét esetleg? - reagált erre a mozzanatra azonnal immár szintén komoly hangvétellel a kormányzó, és ahogy a férfi felpillantott rá, tisztán látszott a szemeiben, hogy a kérdés túlmutatott az egyszerű invitáláson.

- Nem, köszönöm - válaszolt végül Ryker, a két férfi közül pedig egyikük sem fektetett hangsúlyt rá, hogy vajon Aphra mit válaszolt volna erre. A lány már arra készült, hogy magára vállalja a szószóló szerepét, ám szerencsére a százados megelőzte - Tárgyalni szeretnék önnel, Mr. Rephlix - szólalt meg végül, a kabátja zsebéből elővette a jegyzetfüzetét és átnyújtotta azt a kormányzónak. A szőke férfi a homlokát ráncolva vette át a füzetet, és fellapozta, majd beleolvasott.

- Ez meg mi? - nézett fel végül a füzetből, és először a századosra, majd a lányra pillantott, tekintettel rá, hogy a neve többször is szerepelt a sorok között.

- Benks pár hete kapcsolatot létesített a nagy vörössel hátul - kezdett bele halkan a százados, mire a kormányzó szemöldöke megrándult, és ám további rezzenések nélkül, szinte mozdulatlanul hallgatta a beszámolót. És Ryker elmondott mindent. Minden alkalmat, amit a füzetbe lejegyzett, a fejlődést, amit látott a sárkányon és a lányon is, végül a hajnali röpleckét is. A kormányzó a magyarázat végére mély levegőt vett, kezeit összekulcsolta az arca előtt majd azon támasztotta meg homlokát. Csend telepedett az irodára, csak a kintről beszűrődő edzés vezénylés szűrődött be.

- Nézze, uram… - vett bátorságot magán Aphra, mikor már számára is kínosra nyúlt a csend, Rephlix azonban továbbra is az íróasztalt szuggerálva leintette. A csend tovább folytatódott, és minél tovább tartott, annál mélyebb és őszintébb fenyegetettség áradt szét a lány lelkében. Ha Ryker nem rúgatta ki aznap, most biztosan kifogják.

- És mit akarnak tenni ezekkel az… Ismeretekkel? - szólalt meg végül a férfi, tekintete átható volt, Aphra úgy érezte, ha akarna, se tudna hazudni neki. A százados habozott, így megragadta a lehetőséget, hogy végre ő is tegyen valamit az ügyben.

- Uram - állt fel tisztelegve, tekintete elszántabb volt, mint bármikor. Serpeida élete volt a tét - Engedje meg, hogy őt lovagoljam mostantól. Szüksége van rám, és nekem is rá. Nélküle nem is tudom, hogy itt lennék-e még. Az itt az egyetlen számomra, uram, és a világon én vagyok az egyetlen számára. Kérem, engedje meg. Bármit elvállalok cserébe - beszéd közben végig a szemébe nézett, nem kapta el róla a tekintetét, de amint elhallgatott, úgy érezte, megbánta ezt. A férfi szemeiben ugyanis olyan érzéseket látott, amiket talán nem volt képes kezelni. A kormányzó most ültében még fenyegetőbb volt, mint bármikor máskor. A szemében már látta az elutasítást, a kegyetlen ítéletet, a megmásíthatatlan akaratot… Vége.

- Legyen - szólalt meg váratlanul a férfi, és határozottan ő is felállt, még az asztal ellenére is fenyegetően magaslott a lány a felé. Aphra megszeppenten pislogva nézett fel rá, Rykernek pedig meg kellett markolni a szék karfáját, csak hogy érezze: nem, nem halt meg, sőt, egyelőre úgy tűnik, jó helyzetben vannak - De egy esélye van, több nincs. Ha a sárkány bárkit is megsebesít, akárcsak egy kis kárt is okoz valamiben, maga elbúcsúzik a munkahelyétől, a védence pedig az életétől - jelentette ki komolyan a férfi, Aphra azonban a kegyetlen szavak ellenére is szélesen elmosolyodott örömében.

- Nagyon hálás vagyok uram! Ígérem, vigyázok rá, és… - kezdett volna buzgó hálálkodásba a lány, Rephlix azonban közbeszólt.

- És Ön megy el az első adandó küldetésre is, Benks. Azzal a sárkánnyal. Addigra képezzék ki. Amennyiben nem sikerül, senkit sem fog érdekelni, ha felkészületlenül éri egy ütközet. Senkit.

- Értettem - komolyodott el ismét a lány.

- Ryker - nyújtotta át a füzetet a kormányzó, a férfi pedig hirtelen zavarában felpattant és elvette a jegyzeteit - És most kérem, mutassák meg az eddig elért sikereket.

- Tessék? - kérdezett vissza Aphra nagy szemekkel.

- Csak nem gondolja, hogy szövegeléssel akarnak meggyőzni? - kérdezett vissza arrogánsan a férfi, és bár kilépett az asztal mögül, egy elegáns kézmozdulattal utalt rá, hogy bizony nem ő fog elől menni.

A százados azonnal meg is értette a gesztust, és készségesen kinyitotta az ajtót. Rephlix gálánsan előre engedte a lányt, majd kilépett utána, a folyosóra érve pedig megvárta, amíg mindketten elé kerülnek, és csak ezután indult ő is utánuk.

Az istállóban aztán Aphra és a százados mindent pontosan megmutatott és szemléltetett a kormányzónak, a bokszhoz pedig kisebb tömeg is gyűlt, ahogy a többi katona - veteránok és újoncok egyaránt - kíváncsian figyelte a jelenetet, meg a kormányzó jelenlétét.

- Ha megengedi, akkor kiviszem a pályára, és teszek vele egy sétakört - ajánlotta fel Aphra a már felszerszámozott Serpeida kantárját fogva, és ki akart lépni vele az ajtón, a sárkány azonban hátrahúzta a fejét, és behúzódott a sarokba. Az egész procedúra alatt igyekezett visszahúzódni a sarokba, Aphra ezt a kialakult tömegnek tulajdonította.

- Nem szükséges - nézett végig a sarokban ülő sárkányon Rephlix - Meggyőzött - biccentett a lány felé a férfi halvány mosollyal, majd az ujjait a háta mögött összekulcsolva egyszerűen sarkon fordult, és elindult a folyosón. A tömeg szinte félreugrott az útjából, és mindenki a falhoz állva figyelte, ahogy a kormányzó lassan távozik az épületből, akárcsak egy nemes oroszlán.

****

Az idő lehűlt, esőfelhők gyülekeztek az égen. Ha ez nem lett volna elég, hogy Vanessa Mistoak kedve elmenjen, még a bogarak is alacsonyan kezdtek szálldogálni. Eleve, az istálló melletti kénes trágyaszag is komolyan próbára tette a türelmét, nem is beszélve a hidegről. Kénytelen volt felvenni a téli szőrmekabátját és sapkáját, noha a katonák atlétában tébláboltak mellette.

Jonathan Rephlix megjelenése némileg új színt öntött bele. A férfi ugyan oldalra pillantott rá, de aztán hűvösen tovább is állt. Mistoak felszívta magát, de nem a dühtől, inkább csak a meglepettségtől. Amennyire gyorsan tudott közlekedni fekete tűsarkújában földúton, a tőle telhető legtöbb kecsességgel utána is sietett.

- Jonathan! - karolta keblére fehér prémjét a nő, és abban reménykedett, hogy majd a hangjára a férfi megáll, ám nem tette, sőt, gyorsított a léptein, így ő is kénytelen volt tartani a lépést - Az istenekre már, Jonathan! Mit kerestél odabent? - kérdezte a nő, némi undorral a hangjában, mikor az istállóra utalt.

- Semmi közöd hozzá - morogta halkan a férfi. Megesküdött rá, hogy ha ez a nőszemély még egyszer kiejti a nevét, akkor nem áll jót magáért. Persze aztán enyhe idegösszeroppanást kapott, mikor Vanessa mégiscsak a keresztnevét pihegte mögötte.

- Jonathan… Azt hittem vagyunk már annyira bizalmas kapcsolatban, hogy ilyet ne vágj a fejemhez - a férfi hirtelen megállt és hátrafordult. Közellépett a nőhöz, aki csókra számított, ám a férfi villogó tekintetére meghunyászkodott.

- Hát nem, nem vagyunk - sziszegte halkan Rephlix, és tovább is viharzott az épület felé. Mistoak viszont nem adta fel. Hátrapillantott, és szerencsétlenségére Aphra volt az első, akit megpillantott kilépni az istállóba. A féltékenység marcangolni kezdte.

- Mit látsz abban a csitriben, ami vonzóbb, mint én? - húzta el száját a nő, mikor már újra utolérte a kormányzót, aki váratlanul ismét hátrafordult, és erősen elkapta Mistoak kezét.

- Melyik része nem volt világos a mondandómnak? - kérdezte ingerülten, a fogait csikorgatva. A nő hüledezve nyúlt a szőke férfi kézfejéért, ami az ő karját szorongatta kérlelhetetlenül - Ma egyedül alszom - jelentette ki végül, és finoman ellökte magától a nőt, mikor elengedte a kezét. Nem arról volt szó, hogy nem tudott volna nagyobbat lökni rajta, vagy nem látta volna szívesen, ahogy a szőrme épségéért sipákolva tápászkodik fel. Kormányzó létére így is eléggé kijött a sodrából.

Ez egy igazán borongós napnak indul.

6# You and me right now

H

angos puffanás. Aphra ijedten rezzent össze, és hirtelenjében majdnem fel is pattant, ám mivel azt se tudta, hogy hol van éppen csak nagy szemekkel pillantott körbe. Asztalok, székek, nagy, dohos könyvespolcok, és egy arrogáns tekintetű nő. Hát persze. A könyvtár.

- Elnézést, hogy felkeltem, de lehet ám könyvet kölcsönözni - morogta érces hangján, kezeit pedig az asztalon lévő köteteken tartotta, amiket az előbb lecsapott a fa bútordarabra - Lejárt a munkaidőm, jó lenne, ha fogná magát és kifáradna, köszönöm - pufogott tovább, majd a könyveket felkapva, magas sarkújával kopogva elbicegett.

Aphra a hajába túrt, aztán megdörzsölte a szemeit. Elaludt? Mondjuk, érthető. Csütörtök este van, az utolsó hét, amikor még sárkányok nélkül edzenek, és a mai nap mindközül a legkeményebb volt. Izomerősítő gyakorlatokat végeztettek velük, a tagjai pedig borzalmasan fájtak. Szinte megváltásként élték meg, hogy a veterán osztagot kirendelték a határhoz, és egyedül csak Ryker századost bízták meg azzal, hogy ügyeljen az újoncokra. Ő pedig, fontos adminisztratív feladatokra hivatkozva, elhalasztotta a hatórási levezető futást.

A helyzet egyébként aggasztó volt: már korábban is olvashatták az újságokban, hogy egy nomád sárkánylovas nép feszegeti az ország határait, keresve a gyengepontokat, ám a fizikai felvételi első napját követően, ezt a hullámot maga Jonathan Rephlix verte le. A törzs vezetőjét nem sikerült elkapni, így fenn állt a veszélye, hogy nem hagyják ennyiben a dolgot.

Nem elég, hogy a többi ország miatt egyébként is pattanásig feszült a légkör, ezeknek is most jut eszébe letelepedni? - húzta el a száját a lány, ahogy elkezdte összeszedni a szükséges könyveket. A legtöbben visszavonultak a laktanyába, vagy Nexur falai között kerestek valamilyen szórakozást, neki viszont más dolga volt.

Péntek óta nem is tudott másra gondolni, csak a sárkányra. Azóta nem tudta meglátogatni, hisz hétvégén hazautazott a szüleihez látogatóba, hétköznap pedig a gyakorlatozás és az edzések mellett másra nem is igazán maradt ideje. Sokat gondolkozott rajta, hogy pontosan mi baja lehet. A nagyon erős szorongás már egyértelmű, valószínűleg ezért van tele korommal az üveg, idegességében a fenyegető dolgokat megtámadja: azaz mindent. A sötét egyfajta biztonságérzetet is adhat neki, talán ilyenkor úgy érzi, senki sem látja. A víztől való félelem már kicsit más kérdés, a legtöbb sárkány nagyon szerette a fürdést, ez azonban egyenesen rettegett a víztől. Aztán, eleve a fajtája. Az összes enciklopédiát, lexikont és mindenféle feljegyzett előkeresett, ami sárkányfajtákkal kapcsolatos, de még csak hasonlót sem talált. Ha a szín stimmelt, akkor a méret, a szarvak és a furcsa, agyarszerű kinövés nem, és így tovább. Egyszerűen nem találta sehol. Megkérdezni nem mert senkit, hisz kifejezetten megtiltották, hogy bárki is foglalkozzon vele. Addig pedig, amíg nem volt biztos fajtájában, nem tudhatta, hogy a furcsa dudorok a testén rendellenesek-e, vagy csak fajtabeli adottságai. Ennek ellenére azért utána olvasott, hogy okozhatja-e ezt valami, és bár nem sárkányoknál, de nagytestű emlősállatoknál, például elefántoknál talált rá lehetőséget, hogy valamiféle ételallergia miatt heveny tünetként jelentkezhetnek hasonlók. Az állat nem képes feldolgozni az ételt, amivel táplálkozik, ezáltal fogyni kezd, és a dudorok mellett ideges lesz.

Sok mindent megmagyarázna, ha ez lenne az ő baja is - gondolta sóhajtva, miközben mit sem törődve a könyvtáros nő rosszalló tekintetével, tovább elmélkedett. Egy nagyon régi könyv lábjegyzetében írtak róla, hogy a sárkányok is hajlamosak bizonyos allergiákra, ez legtöbbször a szarvasmarha, a sertés és a kecskehúsra terjedt ki, és tekintve, hogy a seregnél sokfajta hús keverékével etettek, nem is volt annyira lehetetlen gondolat. Talán egy idő után rájött, hogy a hústól van rosszul, ezért hagyta ott az etetőben. Az is lehet, hogy mikor erre ráeszmélt, nem nyúlt hozzá, de később az éhség mégis felülkerekedett rajta, és a félig rothadt húst megette, ez pedig tovább gyengítette.

Aphra szíve összeszorult, ahogy a könyveit szorongatva lépcsőzött a szobájuk felé. Hogy lehet, hogy ennyire nem figyelnek egy állatra? Nem lehet, hogy annyira agresszív legyen, hogy ezt senki se vette még észre. Ha ő, képzetlen újoncként megtörte legalább annyira a jeget, hogy ne harapja le a kezét, amint bedugja, és még kapálózik is vele, akkor a tapasztalt katonák miért nem?

A bíráló gondolatok helyett inkább megpróbálta magát jobb kedvre deríteni, amint belépett az ajtón, ám az ágyon csizmában fekvő, újságot olvasó Amyre pillantva ez nem sikerült. Nagyon megkedvelte a lányt, de akármennyire szeretett volna a barátja lenni, világosság vált előtte, hogy ez nem lehetséges. Amy az a fajta ember volt, aki szeret független maradni mindenkitől, és ki tudja, miért, de sohasem érzett rá késztetést, hogy megfeleljen másoknak, sőt, még arra se, hogy neki megfeleljen valaki. Olyan volt, mint egy darab kő. Egyszerűen csak volt. Nem haragudott rá emiatt, ám a tény, hogy végül is egyedül van - hisz segítségre se sokra számíthatott tőle, némileg lehangolta.

Azért minden alkalommal igyekezett beszélgetni vele, hogy ha a lány mégis igényli a törődést, ne érezze magát magányosnak. Na jó, vallotta be, én nem akarom magamat magányosnak érezni. Egyébként kiszámíthatatlan volt. Előfordult, hogy Amy fogta magát, és elment, miközben beszélt hozzá, máskor pedig pont ő volt az, aki kereste a társaságát. Érthetetlen.

- Szerinted mit kéne tennem? - dőlt le fáradtan a saját ágyára, és kíváncsian nézett szobatársára, Amy azonban csak egy érdeklődőnek szánt, közönyös tekintetet meresztett rá - A sárkánnyal - nézett fel a plafonra Aphra, a válasz pedig egy mély sóhaj volt - Fél, és én is félek, hogy segítség nélkül meg fog halni - dünnyögte a lány, miközben átfordult a hasára, és a párnájába temette az arcát.

- Ja - érkezett a rövid reakció, ami persze nem dobta fel a kedvét.

- De nem foglalkozhatok vele, mert megbüntetnek, vagy kirúgnak.

A tény, hogy idáig eljutott, túlságosan nagy erővel nehezedett rá. Keményen edzett, és bár még így is le volt maradva a többiektől, büszke volt magára, hogy idáig eljutott. Nőtt egy kicsit az önbizalma is, de csak a feladataival szemben. Még mindig alig mert megszólalni, ellenben sokkal elszántabb lett a kiképzéseken.

- Nem hagyhatom ott - tépelődött tovább hangosan, és felült, úgy érezte, nyugtalanságában nem tud folyamatosan feküdni.

- Ja - ez a kis szó most valamennyire feltüzelte. Amy is így látta jónak?

- Segítenél is benne? - pattant fel széles mosollyal, amit szobatársa le se reagált, csak lomhán lapozott egyet. Aphra lelkesedése kezdett letörni, szerencsére azonban Amy unott tekintettel rápillantott, és beleegyezően megrántotta a vállát.

Legszívesebben megölelgette volna, de jól tudta, hogy Amy valamiért irtózik az efféle fizikai kontaktustól, úgyhogy csak buzgón felkapta a könyveket, és visszadőlt velük az ágyra.

- Imádlak! - szólt oda hálásan még a lánynak, miközben izgatottan keresni kezdte az egyik enciklopédiában, hogy hol járt.

- Király.

****

- Hogy mit szeretnél? - kérdezett vissza tágra nyílt szemekkel a konyhás, mire Aphra csak zavartan elmosolyodott.

- …halat - kérte még egyszer halkan, a nő pedig egy pillanatra oldalra nézett, mintha gondolkozna, majd közelebb hajolt a lányhoz.

- Halat?

- Igen - válaszolt valamivel magabiztosabban, kicsit kezdte elveszíteni a türelmét, de ahhoz mégse volt bátorsága, hogy ennek hangot adjon.

- Jó, de… Sütve, vagy főve, vagy… Mert az még legalább egy félóra kisszívem - bólogatott a konyhásnő némileg összezavarodva, a lány reakciója erre pedig nem kifejezetten segített neki tisztábban látni.

- Nem, nem, nyersen szeretném - mosolyodott el ismét Aphra, titkon még viccesnek is érezte a helyzetet. Nem mindennap jöhetnek azzal a kéréssel a konyhára katonák, hogy nyers húst kérnek. A nő egy pillanatra lefagyott, és valószínűleg azon gondolkozott, hogy a kórházat, vagy a papot hívja, ám további kérdések nélkül inkább csak megszeppenve a hűtő elé lépett, és kivett egy tálca fagyasztott halat.

- Hát tessék… - adta át lassan, kicsit talán félve az egyébként ránézésre mindenképpen ártalmatlan lánynak, aki széles mosollyal vette át a tálcát.

- Köszönöm szépen! - biccentett még a nő felé Aphra, majd hosszú léptekkel hagyta maga mögött a konyhát, mielőtt még bárki is arra járt volna.

A lehető legkisebb feltűnést keltve sietett ki a laktanya hátsó bejáratánál, ahol Amy lomhán ellenőrizte, hogy tiszta-e a terep, majd mikor intett, együtt settenkedtek tovább az istállóhoz.

- Oké, nincs bent senki, ugye? - suttogta Aphra már odabent, miután a nagy acélajtó egyik szárnyát bezárták, és megálltak mögötte.

- Nincs.

- A nyergesben is megnézted?

- Aha.

- Rendben - vette magához újra a ronggyal letakart tálcát a lány, és mély levegőt vett, hogy legyűrje izgalmát. Várakozva figyelte, amíg Amy elfoglalja az őrködésre választott helyét. A csendet teljességgel mellőzve húzott oda egy széket az ajtó mellé, és leült, miközben a semmiből előkerült egy újság, és elégedetten hátradőlve olvasni kezdett.

Aphra nagyot sóhajtva, hosszú léptekkel sétált az istálló hátuljába, és egy pár pillanatig habozva lépett egyik lábáról a másikra az üvegfal elé érve. A sárkány halk sziszegéssel fogadta, és a padlóhoz simult, szokás szerint a sarokba húzódva. Határozatlanság, és némi kíváncsi fény áradt a tekintetéből, a lány pedig most még inkább úgy érezte, rokonlelkek. Már tudta, mit kell tennie, egyedül az okozott számára problémát, hogy ezt át is helyezze a gyakorlatba. Nyelt egyet, és pár pillanatra lehunyta a szemeit, hogy rendezze gyors szívverését, majd lassan letérdelt, és maga mellé tette a tálcát.

- Szia… Emlékszel még rám, ugye? - kérdezte lágy hangon, és amennyire tudta, ő is összébb húzta magát, azt akarta, hogy semmiképp se tűnjön fenyegetőnek a sárkány számára - Sajnálom, hogy csak most jöttem újra. Nagyon sok dolgom volt. De most hoztam neked valamit. Látom most nem kormoztad össze az üveget - nevetett fel halkan - Ennek örülök. Mennyire bízol bennem? - kérdezte kissé elkomolyodva, ahogy eszébe jutott, mi jön ezután. A sárkány izmai láthatóan elernyedtek, már lazán feküdt a földön, mintha csak pihenne. Fejét már nem szegte le, és érdeklődve figyelte a lány mozdulatait. Aphra lassan felállt, és nagyot nyelve az ajtó elé lépett, hogy leemelje a szegről a kulcsot. Visszalépett még a vitrin elé, hogy a sárkányra pillantson, aki halkan sziszegve kicsit lentebb hajtotta a fejét, mint aki sejti, mire készül önjelölt megmentője.

Még egyszer elmerengett rajta pár másodpercig, hogy biztos helyes-e, amit tesz, majd erőt véve magán, lassan becsúsztatta a zárba a kulcsot, majd elfordította azt. Utoljára ellenőrizte még, hogy mi történik az üveg túloldalán, az pedig nyugtatta meg, hogy a sárkány újra lelapult a földre, és idegesen ide-oda mozgatta a farkát. Valahogy muszáj lesz megértetnie vele, hogy nem fogja bántani akkor sem, ha nem lesz közöttük ez az üvegfal, erre pedig se más lehetősége, se ideje nem volt, hisz legutóbbi találkozásuk óta is fogyott, és ki tudja, meddig bírja még.

Hátranézett Amyre, aki fel se figyelt a tépelődésére, csak nyugodtan olvasgatott volna tovább, mint aznap, mikor először lépett be a szobájukba. Mély levegőt vett, majd lassan kifújta azt, és minden erejét összeszedve, lassan, először csak résnyire eltolta az ajtót.

- Ígérem, hogy semmi olyat nem teszek, amivel fájdalmat okozok neked - mondta remegő hangon, teljesen elveszítve a magabiztosságot, amit a többi sárkány előtt tanúsított. Reszkető kézzel nyúlt a tálcához, megfogta az egyik hideg, sikamlós halat, és a réshez tartotta - Érzed? Ettél már ilyet? Biztos vagyok benne, hogy ízleni fog - beszélt tovább a sárkányhoz, hátha nyugtatóan hat rá, ám a sziszegés egyre csak erősödött - Nézd, a jövőmet kockáztatom azzal, amit most teszek. Kérlek, legalább csak próbáld meg. Most bedobom, te pedig kóstold meg - magyarázta tovább, ám a résen benézni nem mert. Ha a sárkány úgy döntött, tüzet okádva fog védekezni, éppen elég, ha csak a karját érik el a lángok. Végül cselekvésre szánta el megát, és görcsös mozdulattal bedobta a halat a bokszba, amire egy ijedt horkantás és karmok csikorgása volt válasz, ahogy a sárkány a falhoz húzódott. Aphra kíváncsian húzódott az üveg elé, hogy lássa, mi történik odabent.

Az nagy, vörös állat idegenkedve figyelte a földön heverő halat, ám látszott, hogy orrlyukai kitágulnak, ahogy buzgón próbál rájönni, mi is pottyant elé. A lányra pillantott, és összeszűkült szemekkel, kinyújtott nyakkal sziszegett egyet, majd lassan lehajolt a földhöz, hogy jobban megszaglászhassa az ételt, ám közben fel-felnézett a vele szemben, mosolyogva ülő emberre, mintegy ellenőrizve, hogy most erre hogyan is kéne reagálnia. Végül a kíváncsisága felülkerekedett a gyanakváson, és hirtelen ötlettől vezérelve megnyalta a szürkén csillogó hal oldalát. Némi gondolkodás, majd újabb ízlelgetés után, újra felpillantott a lányra, végül gyors mozdulattal fogta le hosszú ujjakban végződő mancsával a hal farkát, miközben nagyot harapott annak fejébe, és jóízűen elfogyasztotta az egészet, egy szálkát se hagyva belőle. Pár pillanatig még szagolgatta a hal helyét a faforgácson, majd érdeklődve szegezte tekintetét a lányra. Van még? - sugallták szemei.

Aphra szívében sosem tapasztalt melegség áradt szét. Valóban ízlett neki? Lelkesen felpattant, hogy valamivel tovább tolja az ajtót, és nem bánta, hogy erre ismét hangos sziszegés volt a válasz. Hal még volt bőven, bár annyi biztos nem, hogy jól is lakjon belőle szerencsétlen. Mindenesetre, ha ezt tényleg ilyen jóízűen fogja enni, akkor egészen biztosan veszi a bátorságot, hogy beszámoljon erről a századosnak.

- Ízlett? Tessék, egyél még! - beszélt hozzá tovább, csak hogy tudja mihez kötni a sárkány a hangját, hisz ha a jelenlétét valami jó dologgal fogja azonosítani, például az étellel, akkor iránta is kevesebb eséllyel lesznek ellenérzései. Ezúttal valamivel kisebbet dobott, hátha kimozdul érte a komfort zónájából. Visszasietett az ablakhoz, de csüggedten tapasztalta, hogy nem vett mindent számításba. A sárkány maradt a helyén, mindössze kinyújtotta hosszú nyakát, hogy kényelmes távolságba tudja húzni a halat. - Na sebaj, úgyis közelebb foglak csalogatni - motyogta inkább magának, mintsem az állatnak, és amint az befejezte az evést, nyúlt is a következő halért.

Ezúttal már ő maga is odaállt a réshez. Meglepődött, mert szemtől szembe, az üveg védelme nélkül a sárkány még nagyobbnak, és még inkább tekintélyt parancsolónak tűnt, bár félelem aligha járta át, inkább csak némi kétely. Bármelyik pillanatban kitörhet az ajtón, ha úgy látja jónak.

- Figyelj, ez most közelebb megy - mosolygott rá végül, és csak pár méterre dobta magától a halat, majd leguggolt, hogy kevésbé tűnjön ellenfélnek. A sárkány nagy szemeket meresztett rá, majd a halra, mintha azon gondolkozna, hogy most biztosan túl akarnak járni az eszén. Lelapult a földre, és kinyújtotta a nyakát, hátha ez most is beválik, ám mivel még így is messze volt a haltól, csalódottan, hangos puffanással letette a fejét a földre - Na, nem lehetsz ennyire lusta. Tőlem nem kell félned, csak el kell idáig jönnöd érte. Nem nagy ügy! - kuncogott a lány, és kicsit tartva tőle, hogy valaki épp most lép majd be, gyorsan dobogó szívvel oldalra pillantott Amyre, aki azonban csak ráérős mozdulattal lapozott egyet.

Visszafordult a sárkányhoz, aki még mindig csak vágyakozva figyelte a fejétől már nem is olyan messze heverő halat. Végül az éhség hatására lassan felemelte a fejét, és mély levegőt vett, amit aztán hangosan ki is fújt. Átható, sárga tekintetével fürkészte, ám az csak mozdulatlanul guggolt előtte, úgyhogy sziszegve, óvatosan közelebb kúszott, és amint fogaival elérte a halat, vissza is húzódott vele a sarokba, és csak ott ette meg. Vékony, rózsaszín nyelvével megnyalta a szája szélét, majd teljes nyugalommal lefeküdt, és nagy szemekkel figyelte, ahogy Aphra újabb halat vesz elő.

- Látod. Nem bántalak - mosolygott rá a lány, és lassan benyúlt a bokszba, hogy legfeljebb egy méter távolságba tudja lerakni a halat. A sárkány már nem tétovázott annyit, mint az előbb, ám nem is vette el egyből a halat. Most itt volt előtte valami más is, nem csak a négy fal, a forgács, a veszedelmes hangon csöpögő esővíz, vagy a rothadó hús. Bár nem volt távol a lánytól, hosszú nyakát a lehető legmesszebbre nyújtotta, és így szaglászta az ismeretlent. Aphra szíve a torkában dobogott, ahogy a hatalmas fej sárga szemei minden porcikáját alaposan szemügyre veszik. Valóban érdekesebbnek találja őt, mint a halat?  - Ezt bóknak veszem - suttogta halkan, mire a sárkány megrezdült, de nem húzódott el. Pár pillanat után halk, alig hallható sziszegéssel tette mancsát a halra, azonban nem vitte magával a sarokba, csak kicsit helyezkedve hátrébb csúszott pár centit, és így ette meg azt. Aphra úgy döntött, még ad neki ilyen közelségből pár halat, és csak azután próbálkozik meg mással is. Remegő kézzel tette le elé az újabb adagot, a sárkány pedig alig várta meg, hogy a lány elhúzódjon, már közelebb és is vonta magához azt.

Pár perc múlva elhatározta magát, összeszedte minden bátorságát, elmondott egy imát a szüleiért és az országért, majd mély levegőt véve a farkánál fogva belógatott egy halat, de nem tette le a földre. A keze remegett, úgy érezte, a pulzusát már meg se lehet mérni, annyira gyors. A sárkány egy darabig csak figyelte a halat, és a számára furcsa végtagot, ami tartotta azt, majd lassan, óvatosan közelebb kúszott, és bizonytalan, gyors mozdulattal elvette azt. Aphra hirtelen örömében, ahogy hallotta az állat elégedett csámcsogását, majdnem elsírta magát, ám de sikerült tartania magát ahhoz, hogy ez ma nem a könnyek napja, még ha örömkönnyekről van is szó, akkor se. A sárkány nagy, sárga szemei újra őt figyelték, és kicsit még közelebb is lépett pár finom falat reményében.

Két hal maradt a tálcán, a lány pedig úgy döntött, hogy nem is vesztegeti tovább az idejét, és persze lebukni sem akart. Benyújtotta a kezét, a sárkány pedig értetlenül nézte azt. Nem volt benne semmi, csak az övéihez képest vékony ujjak meredtek felé. Szisszenve horkantott fel, és kicsit hátrébb húzta a fejét, de a kéz csak nem mozdult.

- Mit makacskodsz? - mosolygott Aphra az állatra, aki csak sziszegve összébb húzta magát, de nem mozdult egy tapodtat se. Az orrát szaglászás közben egyre közelebb dugta a felé nyúló kézhez, míg az egyszer csak hozzáért. Ijedten rezzent össze az érintéstől, majd mivel nem érzett fájdalmat, óvatosan ő maga érintette hozzá a halszagú kézhez a fejét. Az ujjak lassú, jóleső mozgásba kezdtek a bőrén, és ahelyett, hogy bárki megütötte volna, csak valami melegséget érzett az emberi érintéstől - Látod, én nem foglak bántani - suttogta halkan a lány már a boldogságtól könnyes szemmel, tenyerével pedig lassan, óvatosan simított végig a sárkány orrán. Meglepően sima felület volt, az első ami feltűnt számára, hogy a testét nem is páncélként szolgáló pikkelyek, hanem vastag, mégis puha bőr borította, mely melegen simult a tenyerébe.

Leírhatatlan érzés volt.

****

Ryker százados ráérős léptekkel haladt az istálló felé. Az idő szép volt, kiváló alkalom egy kis repülésre, ha már estig még a laktanyán kell tartózkodnia ma, valami szórakoztató is történjen már. Végül is tarthatott volna egy rögtönzött gyakorlatozást az újoncoknak, ennek gondolatára el is mosolyodott, ám megenyhült szívvel belátta, hogy szükségük van a pihenésre, hisz hétfőtől még keményebb edzés vár rájuk. Habár felére csökken majd a lekötött órák száma, így is lesz elég dolguk, nem könnyű elnyerni egy sárkány önzetlen tiszteletét.

Az istállóhoz közeledve meglepetten látta, hogy az egyik zöldfülű, egészen pontosan Rogers egy széken gubbasztva, szokásos letargiájában újságot olvas. Eszébe sem jutott semmi különös, mindössze annyit jegyzett meg magában, hogy szokatlan hely a művelődésre, bár Rogerstől már kezdte megszokni az egyébként furcsának titulált helyzeteket. Mindenesetre, úgy döntött, rákérdez azért.

- Rogerst, maga meg csinál itt? - nézett le némileg kérdőn a lányra, aki csak nagy szemeket meresztve rá, grimaszolva mutatta felé az újságot. A százados némileg felszívta magát, ám hallotta veterán társai hangját a fejében. Rogers ilyen, ha megbolondulnak se fog máshogy viselkedni, neki ez a tisztességes válasz. A férfi mély levegőt véve lépett át Amy kinyújtott lábai felett, és a mosoly újra visszatért az arcára, ám úgy tűnt, hiába.

Nem is tudta volna megfogalmazni az érzéseket, amik hirtelenjében gyúltak a lelkében. Ijedtséggé torzuló döbbenet, ami végül szélviharként fordult át először csalódottsággá, majd lángoló dühvé, melyet tőle szokatlan, mélyről jövő kiáltás követett.

- BENKS!

Aphra kis híján felsikoltott ijedtében, és eldobta a kezéből a tálcát, a hangra pedig a sárkányok ijedten felszisszentek vagy morogni kezdtek. A lány és a százados között a távolság rohamosan nőtt, ezzel arányosan pedig Aphra szívverése is az egekbe szökött.

- Maga meg mit művel?! - hördült fel a férfi, és kicsi kellett ahhoz, hogy ne ragadja meg erősen az újonc vállait. Az orra előtt csukta be a boksz ajtaját, ez félreérthetetlen volt.

- Én… Én csak… - hebegte a lány, ahogy kereste a szavakat, ám láthatóan teljesen megbénult a százados fékezhetetlen dühétől.

- Hogy merte?! Mégis mit csinált odabent?!

- Meg tudom magyarázni! - emelte fel védekezve a hangját a lány, ezt azonban szinte azonnal megbánta, hisz ez csak fokozta Ryker indulatait.

- Azt ajánlom is! Parancsot szegett, remélem, tudja, hogy ez nem marad büntetlenül!

- Tisztában vagyok vele uram! - szorította ökölbe a kezeit Aphra, miközben könnyek szaladtak végig az arcán. Rettenetesen félt, talán ennyire még sohasem, ráadásul úgy érezte, elvesztette egyetlen „szövetségese” kegyeit.

- Akkor halljam, mit tud felhozni mentségéül? Mit gondolt?

- Semmit, én… A halálán van! - kétségbeesett tekintettel mutatott a sárkányra, aki most a sarokban gubbasztva, szüntelen sziszegéssel követte nyomon az eseményeket. Aphra érezte, ahogy megcsuklik a hangja a sírástól, de nem állt szándékában itt helyben összeomlani - Segíteni akartam neki! Múlthéten rájöttem, hogy halálosan fél az esőtől, talán a víztől is, és maga is láthatja, uram, hogy nem eszik semmit, egyre csak soványabb... Ha így folytatja, meghal… - hunyászkodott meg a zokogás határán a lány, és muszáj volt a szája elé tennie e kezét. Tartani akarta magát legalább addig, amíg a százados itt van, de az idegesség és az ijedtség már a gyomrát is felforgatta.

- Ez nem mentség arra, hogy parancsot szegett - válaszolta Ryker könyörtelen tekintettel, ám némileg higgadtabban. Akárhogy is, Aphra most még inkább félt tőle, mint mikor kiabált. Az apja is mindig akkor volt a legidegesebb, mikor csak csendben állt előtte.

- Nem magam miatt tettem - suttogta halkan a lány, és a sárkányra pillantott. Ma végre sikerült megérintenie, de ennek talán túl nagy volt az ára. Mi lesz vele nélküle, ha senki más se jön rá, hogy igenis, szeretetre méltó lény ő is?

- Mesélje el az egészet az elejétől kezdve - szűrte a fogai közt a szavakat a százados, miközben lehunyt szemmel az arcát a tenyerébe temette. Muszáj volt lenyugodnia, hogy tisztán láthasson.

- Aznap, mikor bent maradtam sepregetni, én… Eleredt az eső, és… Én csak… Én csak észrevettem, hogy fél a becsepegő víztől, úgyhogy kimentem, és becsuktam az ablakát kintről.

- Benyúlt a bokszba? - kérdezte elképedve a százados - És még megvan mindkét keze.

- Igen - bólintott a lány komolyan, és nagyot nyelt, újabb robbanásra számított, ám Ryker csak intett a kezével, hogy folytassa. Aphra részletesen beszámolt minden felfedezéséről a sárkányt illetően, és a sikerről is, amit ma elért nála. Mikor a végére ért, Ryker százados hosszú másodpercekig csak figyelte a sarokban reszkető, vörös állatot, aki megvető pillantással bámult rá sárga szemeivel. Sokáig tartott, míg mérlegelte magában a hallottakat, és megtalálta a megfelelő szavakat.

- Benks - kezdte, ám ezen szó után is mély levegőt vett, hogy némileg rendezze a gondolatait - Ez a sárkány veszélyes - nézett kérhetetlen tekintettel a lányra - Kiszámíthatatlan. Ha maga Jonathan Rephlix parancsolta, hogy nem közelítheti meg senki, annak oka van. Nagyot csalódtam magában - lépett a boksz ajtajához a férfi, és elvette a kulcsot a szegről - Az egyetlen szerencséje, hogy eddig nem volt magára panasz. Ez az egész köztünk marad. Hármunk között - bökött hátra a másik szőke lányra maga mögött komoran a férfi, majd hátra tett kézzel kihúzta magát, és összevont szemöldökkel vájta sötétkék tekintetét Aphra meleg, barna szemeibe - Azonban még egy apró engedetlenség, és biztos lehet benne, hogy repül a seregből. Megértette?

- Igen uram - bólintott a lány, és lesütötte a szemeit, majd nagyot nyelve nézett fel a sárkányra - És vele mi lesz?

- Megtiltom, hogy a továbbiakban a közelébe merészkedjen - válaszolta halkan a férfi némi csend után, Aphra szívét pedig ismét elöntötte a kétség.

- De…

- Nincs apelláta! - emelte meg újra a hangját a férfi, mire a sarokból a sárkány hangos morranással előre lépett egyet, miközben fejét mélyen lehajtotta, nyakát és hátat agresszíven behajlította. Ryker a homlokát ráncolva, látszólag komolyan gondolkozva meredt rá, majd visszapillantott a lányra. - Remélem elég világos voltam.

Aphra keserű tekintettel nézett a sziszegő sárkányra, de egy szót sem szólt.

- Benks? - várt megerősítésre a férfi kissé türelmetlenül.

- Igen, uram - sóhajtott a lány, mire a férfi csak biccentett, és feldúltan kiviharzott az istállóból.

Amy nagyjából ekkor ért oda Aphrához, és néhány pillanatig még figyelte a főépület felé siető Rykert, aztán kedvtelenül a lány felé fordult.

- Sikerült időben kijönnöd? - kérdezte egészen érdeklődő hangon, Aphra azonban nem igen tudott megszólalni. Csak a szakadék szélén állva, az érzéseivel és a sírással harcolva állt ott, úgy érezte, teljesen egyedül. Gondterhelt tekintettel nézett fel a szinte már fekete, hideg szemekbe, és hirtelen ötlettől vezérelve megszüntette a köztük lévő távolságot. Fejét Amy vállára hajtott és szorosan átölelte a karját, ugyanis eddig a pontig bírta sírás nélkül. Az ölelgetett féltől csak egy hangos sóhaj volt a reakció, majd pár halk szó.

- Ez nagyon nem kóser.

****

Aphra kedvtelenül tologatta a tányérja egyik oldaláról a másikra a rántott halat, miközben nagyokat sóhajtott. Pont most kell halat felszolgálni, a tegnap történtek után. Egész éjjel alig aludt, és ebben a percben is a sírás kerülgette, egyszerűen nem tudta feldolgozni a tényt, hogy legalább minimális szinten sikerült elnyernie a sárkány bizalmát, és talán soha többé nem foglalkozhat majd vele. Az egész olyan volt, mint egy borzalmas álom.

Az étkező társasága persze most is egy helyre csoportosult: Emery köré. Mostanra viszont pontosan tudta, hogy minek köszönheti ezt a nagy elismerést. A híres Shellford család egyetlen örököseként talán mindig is ekkora rajongótábor vette körbe. Apja neves veterán volt, aki bár már leszerelt, minden tudását és reményét a lányának adta, ő pedig a híresztelések szerint már magánakciói során bizonyította is rátermettségét.

Micsoda mázlista - húzta el a száját Aphra. Neki ilyesmiben sose lesz része. Bár az apja a rendfenntartásban dolgozott, az égiek se gondolták volna, hogy a lányából katona lesz. Így hát, senki se érezte szükségét, hogy bármit is elsajátítson ezen készségekből, még maga sem tudhatta, hogy a sors ilyen utat szán majd neki.

Az étkező ajtaja nagy lendülettel nyílt ki, és Ryker lépett be rajta. Az újoncok kíváncsian kapták fel a fejüket, ezt pedig halk sugdolózás követte, ugyanis a százados némileg feldúltnak tűnt. Végigfuttatta komoly tekintetét a társaságon, majd gyors léptekkel elindult az egyik asztal felé. Aphra inkább visszafordult a tányérja felé, semmi kedve sem volt csalódottságot látni a férfi szemeiben, azonban kénytelen volt felnézni, mikor a százados mellé lépett. Épp meg akart volna szólalni, hogy mit szeretne tőle a férfi, ám az határozott mozdulattal csuklón ragadta, felrángatta a helyéről, és ellentmondást nem tűrően az ajtó felé rángatta.

- Százados?! - nyögött fel ijedtében a lány, és értetlenül pillantott hátra Amyre, aki azonban hamarosan visszatemetkezett az aznapi újságba, amit evés közben olvasott.

Ryker nem állt meg odakint, tovább sietett a folyosón, nem törődve a többi tiszttel, a feletteseinek is csak sietve szalutált egyet. A lépcsőkhöz érve elengedte a csuklóját, ám komoran átnézett a válla felett, hogy ellenőrizze, követi-e még. Aphra - hisz mást nem tehetett -, csak további szavak nélkül követte felettesét, úgyis tudta, hogy a százados addig egy szót sem fog szólni, amíg el nem érik úti céljukat - mint kiderült, az irodáját.

Udvariasan, bár valószínűleg csak a formalitás kedvéért előre engedte a lányt, ám miután bezárta az ajtót, elé lépett, mély levegőt véve, komoran meredt Aphrára, ő pedig csak értetlenül pislogott rá, megszólalni már nem mert. Mi folyik itt?

- Benks - kezdett bele végül a férfi, és elfordult, hogy az asztalhoz sétáljon, és háttal a lánynak, megtámaszkodjon azon. Nagyot sóhajtva folytatta - Azt kell, hogy mondjam, hogy pár nappal ezelőtt csak mély csalódottságot éreztem. Megadtam magának minden támogatást ahhoz, hogy bebizonyítsa, nem véletlenül került közénk, hanem a saját erejéből küzdötte fel magát a névsorra egy hónappal ezelőtt - itt tartott némi szünetet, a lány pedig egyre inkább érezte a szégyen meleg ölelését, ahogy a férfi szavait hallgatta. Menekülni akart, de a lábai inkább az eszére hallgattak, mintsem az ösztöneire, és nem mozdultak egy tapodtat sem - Parancsot szegett, ráadásul pont egy olyan szabályt hágott át, amely felett, világosan megmondták a feletteseim, hogy nem lehet szemet hunyni. Azt is mondták, hogy komoly következményekkel jár, ha valaki érintkezik azzal a sárkánnyal, a legjobb esetben is felfüggesztés jár - fordult vissza a lány felé Ryker, tőle még sosem látott szigorral a szemében.

Aphra egész testében megremegett. Vége, vége mindennek, amit eddig elért, semmi értelme nem volt annak, hogy ennyit küzdött. De még inkább felzaklatta a tény, hogy most maga mögött kell hagynia a sárkányt, aki talán majd lassú, fájdalmas halált hal egyedül a sötét börtöne sarkában… Könnyek szöktek a szemébe, és már úgy érezte, vissza se fogja őket tartani, amikor is a férfi közelebb lépett hozzá, a vállára tette a kezét, és erősen megszorította azt.

- Tartsa magát - morogta halkan Ryker - Még nem fejeztem be - tette még hozzá, majd lassan az íróasztal mögé sétált, hogy leülhessen. Aphra erőt vett magán, és az alsó ajkába harapott, hogy legalább az ítéletéig kibírja sírás nélkül. Mit művel? Tényleg nem ide való. Katonának jelentkezett, és mégis, az utóbbi egy hónapban többet sírt, mint valaha, ahelyett, hogy megerősödött volna a lelke - Mindamellett, hogy semmibe vette az utasításomat, hazudott, és kétségek közé taszított egy konyhásnőt…

Micsoda? - nézett fel a lány dermedten, ahogy Ryker hangja némileg megváltozott, és egy halvány mosoly kúszott fel az arcára - Mi a fene történik?

- A védence hízni kezdett - folytatta a férfi már jóval barátságosabb tekintettel, és hátradőlt a székben - Nem tudom mit tett vele, de magának köszönheti az életét, Benks.

- Akkor most… Nem fog kirúgni? - hebegte halkan a lány. A remény újra pislákolni kezdett a lelkében, ám még mindig nem sikerült megértenie, pontosan mire is megy ki a játék. Sőt, már teljesen összezavarodott.

- Megtehetném, és meg is tenném, ha nem szimpatizálnék magával. Őszinte leszek, biztos voltam benne, hogy egy hét után sírva menekül majd el. Ha nem is a kiképzés, inkább a társak miatt. De, erre rácáfolt, és arra is, hogy teljesen reménytelen eset lenne. Bár, utóbbit csak a többi kiképzőtiszt mondta. Azért van itt, mert maga elég erős hozzá, hogy a kitartása elegendő legyen.

Aphra le se tagadhatta volna, hogy a szíve kezdett túlcsordulni, hisz amióta itt volt, senkitől se kapott bátorító szavakat, és annak ellenére, hogy tudta, a százados szimpatizál vele, nem számított ekkora bizalomra. Nagyot nyelt, és még mindig viszonylag zavarodottan tette fel kérdését.

- Vele mi lesz? - sétált közelebb lassan, hogy leülhessen a férfivel szemben az asztalhoz. Ryker elfordult, hogy kényelmesen megvakarhassa a tarkóját, majd felsandított a lányra, és ismét elengedett egy bíztató mosolyt.

- Jó hatással volt rá a maga közelsége. Máskor, ha elmentünk mellette, azonnal tüzet okádott, egészen addig, amíg teljesen be nem sötétített magának. Az üveg viszont érintetlen azóta, mióta maga ott járt, Benks - Aphra szíve megtelt boldogsággal. Valóban hatással volt rá? Ryker úgy tűnt, arra várt, hogy a lány majd feltesz valamilyen kérdést, ám csak nagy, kíváncsi barna szemek vizslatták őt. Zavarában megköszörülte a torkát, és folytatta - Maga meg tudja változtatni őt. Borzalmas állapotban van. Az én szívem is megesett rajta, de… Bennem erősebb volt az engedelmesség, mintsem a kötelességtudat - vallotta be nagyon halkan a férfi, és egy darabig csak összeszűkített tekintettel, szótlanul nézte az asztalán heverő papírokat. Váratlanul nézett fel a lányra, és előrébb dőlt - Hajlandó vagyok tartani a hátamat, ha maga rendbe hozza őt - Ryker lassan beszélt, de kétszer annyira elszántan. Mindenképp a zöldfülű tudtára akarta adni, hisz benne, és vásárra is viszi a bőrét abban a reményben bízva, hogy teljesíti, amit a sors kiszabott rá.

Aphra rövid ideig tétovázott, hogy mi lenne erre a legillendőbb reakció, de aztán úgy döntött, teszi, amit érez. Felpattant, és tisztelegve kihúzta magát a százados előtt.

- A legnagyobb örömmel, százados úr - nyögte remegő hangon, és feszengve figyelte, ahogy a férfi feláll, és odasétált elé.

- Teljes körű titoktartás kötelezi mostantól ezzel az üggyel kapcsolatban. Illetve, holnaptól kezdődően már csak a sárkányaikkal fognak edzeni. Maga kap egy sziklaugrót, tekintsen rá úgy, mintha ő lenne a végleges társa, ugyanis akármennyire bízok a dolgunkban, nem garantálhatom, hogy kap engedélyt a vöröshöz.

- Mi a neve? - szólt közbe hirtelen a lány, ami láthatóan váratlanul érte a századost, egy pillanatig csak pislogva nézett le rá, majd a torkát köszörülve válaszolt.

- Tudtommal nem nevezték el, az aktájára legalábbis csak a dátum van ráírva. A fajtája ismeretlen, egyébiránt nőstény - zárta rövidre a témát a férfi, és amikor látta, hogy Aphra megelégszik ennyi információval, mély levegőt vett - Az új edzésrend miatt a szabadideje nőni fog, de éjszakánként kell foglalkoznia majd a sárkánnyal, mikor már nincs senki az istállóban. Egészen odáig segítek mindenben, amíg felszerszámozza és felül rá. Utána pedig… - halkult a férfi, és ökölbe szorította a kezét. Egészen idáig nem is tudatosult benne, hogy talán nem is a sárkány kiképzésétől fél a legjobban - Elmegyünk a kormányzóúrhoz. És személyesen fogom kérvényezni az engedélyét - nézett végül elszántan a lány szemeibe, aki hasonló tekintettel bólintott. Készen állt.

****

A történések kapcsán új erő szállt belé, és úgy érezte, visszakapta az életkedvét is. Holnap megkezdődik az edzés nyeregben is, ráadásul nagy vöröst is viszontláthatja majd… A szerencse ismét mellé pártolt, és fogalma sem volt, hogy köszönhetné meg mindezt a sors nagyasszonyának. Talán pont azzal, hogy nem hátrál meg semmitől. Igen, ezt fogom tenni - gondolta magabiztosan, és benyitott az étkezőbe.

Az iménti, tőle szokatlanul erős aura azonban hamar elszállt, ahogy belépett a helyiségbe. El is felejtette, milyen viharos körülmények között távozott vele a százados, és csak most jutott eszébe, hogy ez talán hagy majd valami kétségét a társaiba. Az étkező elhallgatott, és sokan felkapták a fejüket, mind Aphrát nézve.

Valaki hangosan kitolta a székét, és amikor a lány a hang irányába pillantott, úgy érezte, inkább kiszalad a világból. Emery útjából mindenki sietős húzódott félre, ő pedig kecsesen, macskásan lépett ki az asztalok közé, hogy csípőre tett kézzel, ráérősen sétáljon az imént betoppanó szőkeséghez. Vele szemben megállt, és bár Aphra egy fejjel nagyobb volt, mint ő, erélyesen, félelmet nem ismerve vájta kegyetlen, zöld szemeit a lány tekintetébe.

- Merre voltál, Benks? - kérdezte éles hangon, felsőbbrendű mosollyal.

- Én csak… - motyogta halkan Aphra, nem igazán tudta mit kezdjen a helyzettel. Ránézésre nem könyvelte volna el veszélyesnek Emeryt, ám a kisugárzása és róla hallottak megadásra kényszerítették.

- Hogy micsoda? Nem hallottam - cukkolta tovább az alacsony, feketehajú lány, ő pedig úgy döntött, most nem hagyja majd magát.

- Sürgősen meg kellett valamit beszélnem a századossal - vágta rá hirtelenjében, azonban ahogy kimondta, meg is bánta. Mit fog mondani, ha Emery rákérdez, hogy mégis miről?

- Ó, úgy mint pénteken? - jött az arrogáns válasz.

Aphra egy pillanatig csak ijedten nézett a zöld szempárba. Mégis mennyit hallott a pénteki kiabálásból? Látott bármit is abból, amit az istállóban tett? Mindenesetre nem akart kockáztatni azzal, hogy Emery folytatja az idegesítését, és véletlen - vagy pont, hogy szándékosan - bármilyen részletet elmondjon az ügyről. Tudta, hogy most az a legjobb, ha visszavonulót fúj. Ökölbe szorította a kezét, hogy vissza tudja tartani indulatait, csak csukott szemmel sarkon fordult és kisétált az étkezőből.

- Remélem a felmondásodat beszéltétek meg, Benks! - kiáltott még utána Emery, az étkező pedig nevetéstől lett hangos.

Bántották a lány szavai, azonban egyiket se vette komolyan. Ő tudja, mi történt, ahogy azt is, hogy ha rajta, és a vörös sárkányon múlik, nem fog kudarcot vallani.